Acosh

Pfuh, voltunk ma futni Zsével, és Etusbácsi nevű kollégájával. A Hármashatárhegyen mentünk egy kört. Részemről maximálisan felkészültem, egyrészt mert egész héten a motorral jártam és nem bicajjal, másrészt meg kb. áprilisban futottam utoljára. "A karosszékből álljanak most fel" - ahogy régen mondta a nóta...

Naná, hogy motorral mentem ki, a Fenyőgyöngye felett még egy jó adag szintet a gépbe toltam bele, nem a lábamba. Hála az égnek. Kis öltözködés, bemelegítés(ecske) után nekivágtunk. Gyakorlatilag megkerültük a Hármashatárhegyet. Eleinte minimális liftezés volt, de inkább lefelé. A reptér volt a legalja, onnan még kicsit tekertünk felfelé, aztán valami elhagyatott bányában (ahol kiépített mászóutak is voltak) fordultunk vissza (találtam egy fejfát: "Ákos - 2003").

8 km, általam is bírható tempó, szép táj, kevés ember (de sok kutyás). Fel is derengett bennem a Katának dedikált félmaraton terve. Zséék mindenesetre mennek. Itt még optimistán hittem, hogy nekem is van esélyem.

Viszafelé a reptérről már érezheztően alig bírtam felkapaszkodni, meg is kellett állnom. Aztán másodszor is, igaz, akkor Etus izosztárolta magát. Aztán harmadszor is, mindössze 3-400 méterre a végétől. Elfogyott a levegő. Kész, légüres térbe kerültem, nem jutott belém egyetlen egy molekulányi oxigén se. 20 lépés séta után rendeződtek körülöttem a légköri viszonyok és frissen, üdén (khmm) értem vissza a kiindulási ponthoz.

A bal mellbimbóm véresre kopott, a jobb csak fájdalmasra. Muszáj leszek magam ragasztgatni, mert ez így nem állapot.

Hihetetlen, hogy mi mindenről nem jutot Kata eszembe. Arról pl. hogy Ő is light cola-t ivott (mint Etus), mert a rendestől égett a gyomra. Vagy hogy arra gondoltam, kellene egy elasztikus futónadrág, erről is az Ő szavajárása ugrott be: "vennem kell egy...". Szóval még kísért a mai napig.

Végül a száraz tények: 1 óra 47 perc alatt 16,11 km és 402 méter szint.