Acosh

Nem terveztem eredetileg ilyen jellegű bejegyzést írni ide a blogba. Persze maga az esemény se volt tervezett, mint ahogy általában nem tervezetten hal meg az ember.
Szóval Kata itthagyott minket, egy autóbaleset következtében.

Fajgi írt először sms-t, aztán hívott fel még vasárnap este, hogy mi történt. Egyszerűen képtelen voltam felfogni. Elfogadni még most is képtelen vagyok. Nem tudom, ez természetes emberi reakció-e, valamiféle védekezés, hogy nem érzem azt hogy nincsenek. Ezt csak tudom, de nem érzem. Csakúgy mint Apa esetén. Akár most is csöngethetne bármelyikük az ajtón, és meg se lepődnék, ha belépnének...

Vasárnap éjjel még dolgoztunk, de képtelen voltam elmondani Dávidnak is, Máriusznak is. Mintha nem is lenne igaz, mintha csak egy kurvára ízetlen tréfa lenne - persze tudtam, hogy Fajgi ezzel nem tréfálna. Mégis élt bennem a remény, hogy valami félreértés az egész, valaki benézett valamit, és hülyeségeket beszél.
Hétfőn reggel, amikor a vonaton ültem, próbáltam még mindíg abban a hitben ringatni magam, hogy nem igaz. Aztán felhívott Ádám, hogy tényleg igaz-e, amit Szilvi írt. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy igaz, nincs már Kata.

Pedig voltak előjelek. Vasárnap délelőtt épp a fürdőszobában takarítottam a csapot, amikor eszembe jutott, hogy milyen érdekes, amikor az ember hirtelen hal meg, szokták mondani a búcsúztatóján, hogy "pedig milyen nagy tervei voltak még, el akart jutni Kenyába", stb... Pedig az embernek vannak jóval kissebb tervei is, mint például hogy kitakarítsa a mosdókagylót, vagy felporszívózzon, esetleg átültesse a virágjati.
Ezen a ponton valami miatt a Kata lakásának képe ugrott be nekem, és utána rögtön az a gondolat, hogy mi lenne, ha Ő menne el közülünk. Az Ő szervezésében valósult meg annyi minden, a munkahelyi szülinapoktól kezdve a jótékonysági célra felajánlott számítógép Gyuláról Bp-re juttatásáig sok minden. És egy ilyen szervezőnek a köreiből általában kikopnak a többi szervezők, hiszen van, aki megtegye helyettük. Megtenné-e bárki is, hogy megszervezze az Ő temetését?
Ennél a pontnál gondoltam azt, hogy a francba, miket isgondolok, felejtsük el gyorsan az egészet.

Szokták mondani, milyen értelmetlen halált halnak emberek, ha pl. nincsen bekötve a biztonsági övük. Mint Katának. Nos, ezzel nem tudok egyetérteni. Nem tudok egyetérteni, mert számomra nem létezik az ellenkezője, az "értelmes" halál. Vagy nevezhetjük hősinek is, esetleg önfeláldozásnak, akárminek. Nem tudom elfogadni, hogy lennének ilyenek, ezeket csak olyan emberek állítják, akik értelmetlenül küldenek harcba másokat, csak hogy a saját kicsinyes céljaikat elérjék. Mert pártállásból, vallási hitből megtérhet, választhat másikat. Életet nem kaphat újat...

Valahogy ösztönösen keresem a közös pontokat Apa és Kata elhunyta között, és eközben merült fel bennem a halál bekövetkeztének sebességéről egy gondolat. Nevezetesen, hogy a lassú halál jó (amennyiben használható ez a szó ilyen kontextusban) a rokoknak, barátoknak, ismerősöknek, mert van idejük felkészülni a távozásra, hogy elengedjék meguktól szerettüket, másrészről rossz a szenvedőnek, a szenvedések miatt és attól, hogy nap-mint-nap a véget várja. Ezzel szemben a gyors vég kedvez (ez is hülye szó itt, keresnem kell majd egy másikat) az elhunytnak, mert gyorsan végetérnek szenvedései. A szeretteinek viszont akkor kezdődik, és nagyon sokára érhetnek véget...

Még valamit le kell írnom, aztán abbahagyom. A legutolsó közös kirándulásunkon megbántottam Katát, amit éreztetett is velem. Bocsánatot kértem tőle, amit elfogadott, de valami még mindíg maradt benne, amit nem tudom, mi lehetett.
És ez jó darabig fájni fog.

Nyugodj békében Kata!