Acosh

Voltunk a fiúkkal kétnapos bicajtúrán a Zemplénben. Eredetileg Marciék hívtak, aztán egyszercsak eltünt Gábor, mint szürke szamár a ködben, nem válaszolt a leveleimre, Timi hívására, szóval teljes rádiócsend. Ígyhát eldöntöttem, nélkülük megyünk, ha már egy kósza sms-t se ér meg nekik, hogy lemondják.

Pénteken felszereltem a Meridára egy friss, ropogós csomagtartót (max. 25 kg - te jó ég, a Csepel csomagtartóján meg Timit furikáztam anno), felmálháztam (sátor, 2 polifoam, 2 hálózsák, szerszámok, EÜ-csomag, gyerekruha, magamnak ruha, kaja-pia [nőt nem vittünk]). Szép látvány lett. Meg nehéz.

Szombat reggel nekivágtunk. Legurultunk a Tiszaira, vettem 3 jegyet, 3 kerékpárjegyet, 3 IC pótjegyet (flancoltunk, naná) Encsing, "potom" 2800-ért. Ennyiből egy 18 litert fogyasztó monstrummal is megjártuk volna, nem, Kedves MÁV? A vasútállomástól irány Gibárt, aztán az izzasztó emelkedő utána (a srácok böcsülettel feltekertek, tolás nélkül), Abaújkér, Boldogkőváraljai elágazás. Na itt pihiztünk kicsit, kekszeztünk, ittunk, meg elhagytam a GPS-t (szerencsére még továbbindulás előtt észrevettem). A várhoz nem volt kedvünk fel-le-feltekerni, így csak messziről nézegettük. Továbbmentünk Korlátra, útközben láttunk egy kígyót az úton áttekeregni, majd tovább Fonyba, ahol jégkrémet harangoztam be, de nem volt szimpatikus kocsma, így aztán a falu felső végén, a szamaras buszmegállóban majszolgattunk még kekszet, meg vizet. Az utánakövetkező emelkedő már tolósra sikerült, igaz, Ádám unta meg előbb a tekerést és nem Dani a kisbiciklivel. Fenn a tetőn, az esőbeállóban jól bekolbászoztunk-kenyereztünk, aztán 35-tel döngettünk lefelé. Dani ennél a tempónál próbált még beletekerni, aminek majdnem bukás lett a vége, de szépen kikormányozta magát a kacsázásból.

Regécre frissen-fitten érkeztünk, menet közben Kiscsillag és Kispál nótákat énekelgetve. A regéci kocsmában egy sört és két jégkrémet fogyasztottunk - no nem fejenként, hanem hárman együtt. Mindezért kőkemény 390 forintot fizettem, azt hiszem, máskor se fogjuk kihagyni ezt a lehetőséget. Ivás/evés közben elbeszélgettem egy helyi erővel (bizonyos Antallal), aki ecsetelte, hogy nincsenek cigányok (oh, pardon, romák) a faluban, de a kislétai gyilkosságot Ő is elítélte. Miután feltöltekeztünk, megtöltöttük ivóedényeinket (1 literes biciklikulacs, 2 literes pillepalack), aztán mentünk tovább keletnek. A regéci várat se volt már kedve senkinek megmászni.

A Regéc utáni nagy lejtőnek Ádám lett a károsultja: leszaladt a padkára és egy nagyot zakózott. Bal könyökén meg a jobb combtövén lett horzsolás, de hősiesen viselte. Kis Betadin a könyökére, kis Bepanthen és géz a combjára, kis pihenő és lelkifröccs, aztán már gurultunk is tovább a huták felé. Nagyon szépen rendben vannak tartva ezek a települések, sok az eladó ház/nyaraló. Újhuta után még megálltunk egy forrásnál, kicsit ettünk és végül feltekertünk a Gerendás rétre. Itt vacsoráztunk, én kerestem egy eldugott helyet sátrazáshoz, megvártuk míg mindenki szétszéled a rétről, és este 1/2 7 magasságában nekiálltunk tábortverni. 8-kor meg már húztuk a lóbőrt.

Az éjszaka alapvetően nyugisan telt a sátorban, bár egy pimasz egér kívülről támadta  menedékünket, és kénytelen voltam pár irányított ökölcsapással jobb belátásra téríteni szegényt. A másik küzdelem a hálózsákokért folyt - igaz, az már benn a sátorban. Úgy alakult, hogy Ádám került a sarokba, és Danival minduntalan rágurultunk, plusz még a felső, takarónak használt hálózsákot is húdzkodtuk egymásról. Végülis 3:30-kor elégeltem meg a dolgot és rendeztem el mindenkit meg a cuccokat is. Reggel 7-kor ébredtünk, már épp kezdte a sátrat sütni a nap. Gyorsan összepakoltunk, legurultunk a forráshoz és istenesen bereggeliztünk.

Reggeli után visszaereszkedtünk a "huta-központba" és dél felé vettük az irányt. Sajna a GPS-es mérés innentől kezdve szünetelt, mivel a telefonom teljesen lemerült, pedig remek kis telefontartót is szereztem be, direkt az út kedvéért. Szép kényelmes tempóban csorogtunk le Erdőhorvátiba, majd Tolcsvára. Itt kihagytuk a borfesztivált, de azért egy kis pihizésre, eszegetésre még futotta az erőnkből. Egészen Vámosújfaluig, ahol Ádám felvetette, hogy mi lenne, ha vonatoznánk hazafelé. Eredetileg Tokajig terveztem az etapot, de hát így alakult. Újabb 2700 forintért elvitt minket a MÁV Miskolcra, kerékpárszállító kocsi nélkül, a peronra dobált biciklikkel, aminek a többi utas szerfelett örült...

Összességében 41+19 km-t mentünk (Tokaj újabb 24 lett volna), és marha jól éreztük magunkat. Lesz még szerintem ilyen túránk máskor is.